Radák „Radír” János: „Mindig, mindenhova nyerni megyek!”
márc201427

Nem úgy sikerült a tavalyi év Radák „Radír” János számára, ahogy azt két év kihagyást követően a 2013-as szezon elején eltervezett: az MNASZ Országos Drift Bajnokság első futamát ugyan megnyerte a Tomracing Motorsport Team versenyzője, de ezt követően elkezdődött egy pechszéria, és kölcsönautókkal volt kénytelen versenyezni a 2008-as magyar bajnok driftes, aki még így is második lett az összetettben. Az idei szezonra komoly fejlesztéseket vittek véghez a Nissan Skyline-on, amit Tökölön már le is teszteltek, és az autó jól teljesített.

Radák "Radír" JánosA tavalyi év igencsak felemásra sikeredett, ráadásul, ami elromolhatott, az el is romlott, ami összetörhetett, az össze is tört az autójában. Mit tett a meglehetősen hosszúra nyúlt téli szünetben azért, hogy 2014 ne a pech, hanem a sikersorozatáról szóljon leginkább?

Radák „Radír” János: - Az idei szezonra több fronton fejlesztettünk az autón. A tavalyi motorhibánkat követően a támogatóinknak köszönhetően hozzájutottunk egy RB26 motorkódú Skyline motorhoz, ami gyárilag dupla turbós volt, de a Missile Performance csapata a legjobb versenyalkatrészek gondos összeválogatásával, és szakértelmével vérbeli versenymotorrá építette át. Ezen kívül a futóművön történt egy kis optimalizálás, de ugyanez igaz az elektronikára is, és még további terveink is vannak, amit az első futamig vagy a szezon során fogunk elvégezni. A lényeges változtatásokat azonban már elvégeztük, és bízom abban, hogy a tavalyi vesszőfutásomat tényleg magam mögött hagytam 2013-mal együtt.

A munkamenetükön is változtattak a tavalyi tapasztalataikból kiindulva?

Radák „Radír” János: – Egy nagyon stabil évet szeretnénk, aminek érdekében mindent megtettünk. A motorban azokat az alkatrészeket, amelyek a tavalyi hibát okozták még erősebbekre cseréltük. Nagyon sok tervezői munka van abban, hogy milyen alkatrészeket válogattunk ehhez össze. A tavalyi sikertelenség olyan löketet adott, hogy idén egy sokkal átgondoltabb, megfontoltabb háttérmunkát végeztünk ahhoz, hogy a stabilitásunkkal idén ne legyen gond.

Radák "Radír" JánosAnnyira jól halad az idei autójának megépítésével, hogy időközben már túl is esett a 2014-es év első tesztjén. Mik a tapasztalatai?

Radák „Radír” János: – Alacsony, 1,1 bar biztonsági nyomáson mentünk, a teljesítmény egyelőre nem lehetett több 350 lóerőnél, de így is nagyon élveztem a teszt minden pillanatát. Egy-két apró hibát felfedeztünk, de ezeket nagyon könnyen ki tudjuk javítani. Az előttünk álló tesztidőszakban fokozatosan szeretnénk megemelni a turbónyomást, hogy az első versenyre minél nagyobb teljesítménnyel, de ugyanakkor stabil technikával érkezzünk. Úgy gondolom, és ebben a csapatom is egyetért velem, hogy egy stabil 500-600 lóerő közötti teljesítmény elérése lehet a célunk, amivel már eredményesek lehetünk a versenyeken.

Bajnokságot vált az idén, ez mennyire befolyásolja azt a tavalyi visszatérésekor megfogalmazott célját, hogy újra magyar bajnok legyen?

Radák „Radír” János: – Az idei évben a Drifted Országos Bajnokságban fogok indulni, aminek kifejezetten örülök, mivel a tököli pályához nagyon sok régi emlék fűz. Számtalanszor nyertem itt, az elsők között voltam, akik először mentek rajta, a pálya jól variálható és az autó is nagyon szereti. Maximalista vagyok, mindig mindenhova nyerni megyek, így idén sem lesz más a célom, mint a bajnoki cím.

A tököli tesztről videó is készült: