Kurucz Ferenc: „Nagyon sokat vártam erre a pillanatra!”
ápr201410

Egy hónap híján egy éve nem indult versenyen a korábbi vb-motoros, Kurucz Ferenc. A tavaly májusban a Hungaroringen combcsonttörést szenvedett hajdúszoboszlói pilóta a Slovakiaringen rendezendő Gyorsasági Motoros OB futamain végre visszatér. A Tomracing Motorsport Team versenyzője a tesztidőszak végére már-már régi önmagát idézte, így nem meglepő, hogy legtitkosabb álmaiban már a dobogó is szerepel. A Tomracing csapatkoordinátora, Biel Richárd kiemelte, annak örül leginkább, hogy versenyzőjük karrierjét nem törte ketté a súlyos sérülés.

A hétvégén kezdetét veszi a 2014-es Gyorsasági Motoros OB, amelyen a Tomracing Motorsport Team versenyzői – Gyutai Adrián és Kurucz Ferencis rajthoz állnak. Adrián címvédőként vág neki a Superstock 600-as kategóriának, míg Ferit nagy visszatérőként lehet ugyanebben a géposztályban üdvözölni. A hajdúszoboszlói pilóta remek formának örvend, hiszen a csapattársával közös tesztprogramon megjavította a Pannónia-ringen eddigi legjobbját. A korábbi vb-motoros a hétvégén meglepetésre készül.

Kurucz FerencNagyon sokat kellett erre a pillanatra várnom! A tesztidőszakban meglehetősen sokat motoroztam, egyre jobb formában is érzem magam, de egy versenyszituáció az más. Szeretnék a dobogóra állni, amiért mindent meg is fogok majd tenni. A motor jónak tűnik, a kondíciómmal pedig nem lehet probléma. A minél jobb eredmény érdekében a versenyt megelőző teszten én is részt veszek, ahol apróbb módosításokat még elvégzünk, és egy versenyszimulációt is megpróbálok végrehajtani” – mondta Kurucz Ferenc.

Biel Richárd

A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora, Biel Richárd abban bízik, hogy a majd egy év szünetet követően visszatérő versenyzőjük gond nélkül teljesíti mindkét bajnoki futamot.

„Az elmúlt évek talán egyik legerősebb mezőnye fog rajthoz állni a hétvégén a Superstock 600-as kategóriában. Feri sérülését követően először fog teljesíteni egy versenytávot, amiből ráadásul egyszerre kettő is lesz a hétvégén. Kérdés, hogyan fogja ezt a megterhelést bírni a lába. Már annak is örülünk, hogy visszatér, és a tavaly elszenvedett súlyos sérülése nem jelentette a pályafutása végét” – fogalmazott Biel Richárd.