Gyutai Adrián: „Önbizalmat ad ez a szép siker”
márc201431

A tavaly élete eddigi legeredményesebb szezonját záró Gyutai Adrián – első hatszázas évében azonnal megnyerte a Superstock 600-ban a magyar bajnokságot, második lett az Alpok-Adria és az IMRC nemzetközi sorozatokban, valamint a két pontot érő 14. helyen zárt az Európa-bajnokságon – keményen készül a 2014-es szezonra. A fizikai felkészülését követően immár az előre eltervezett tesztprogramon vesz részt. A háromnapos, Rijekában végzett gyakorlás a lehető legjobban sikerült: egyrészt már most megjavította eddigi legjobbját ezen a pályán, másrészt megszerezte első 2014-es futamgyőzelmét is, ugyanis fölényesen győzött a Román Superbike Bajnokság Supersport kategóriájának versenyén.

Befejezéséhez közeledik a felkészülése Gyutai Adriánnak az idei szezonra. A 23 éves motoros tavaly eddigi pályafutása legeredményesebb idényét hagyta maga mögött, és a Tomracing Motorsport Team versenyzője jelenleg a hazai idénynyitó előtti tesztprogramját teljesíti, melyet Adrián német szponzora ált teljes egészében.

„A VISATEC GmbH több éve támogatja Gyutai Adrián versenymotorozását. A kapcsolat édesapja, Gyutai Attila révén részben szakmai, részben baráti alapon indult, ám éppen elsősorban Adrián szerénysége és alázattal teli szorgalma, valamint kivételes tehetsége már komoly szponzori együttműködéssé változtatta mindezt. Ezek a tulajdonságok a zálogai a tartós bizalomnak. Reméljük, hogy támogatásunkkal sikerül a tavalyi sikereket is felülmúlni. Kívánunk a 2014-es versenyévadra egészséget és szerencsét, mert a tehetség a kitartás és a jobbá válás szándéka már meg van Adriánban” – jelentette ki Uwe Reisacher, a VISATEC GmbH társtulajdonosa.

Gyutai Adrián

Mindenesetre Adrián a 2014-es szezonkezdet előtt bizonyította, hogy méltó a támogatásra. A tesztprogramja első állomásaként Rijekában részt vett – a gyakorláson kívül – a Román Superbike Bajnokság idénynyitó futamán, melyen a tökéletesen felkészített Hondájával a Supersport kategóriában rajthoz is állt. Az időmérőt több mint 2 másodperccel megnyerte az olasz, izraeli, horvát és román motorosokból álló 42 fős mezőnyben, majd a futamon sem talált legyőzőre, majd fél percet vert a többiekre.

„Fantasztikusan érzem magam, hiszen pályafutásom során először motorozhatok végig a szezon előtt egy ilyen komoly tesztprogramot. Külön öröm számomra, hogy a motor sokkal jobb, mint tavaly, és az elmúlt három nap használt gumikon is sikerült jó időket menni, sőt, meg tudtam velük javítani az eddig elért itteni legjobb köridőmet. Ez bizakodásra ad okot az idei versenyek előtt. Ráadásul élesben is ki tudtam próbálni magam és a motoromat, és ebben a nemzetközi mezőnyben mind az időmérőn, mind pedig a versenyen jó teljesítményt nyújtottam. A futamon végig konstans időket tudtam menni, és ez volt most a lényeg. Lépésről lépésre építjük fel magunkat, a Pannoniaringen folytatjuk a munkát” – fogalmazott 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője.

Örömmel fogadta Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora Adrián sikerének hírét, ami azt bizonyítja, minden a lehető legjobb irányba halad.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült ennyi idővel bajnokságok elindulása előtt egy ilyen komoly programot összeállítani. Fontosnak tartottuk, hogy olyan pályán tudjunk tesztelni, amelyeken évközben is versenyez. A program fontos része volt az is, hogy ne timeattack elven szimpla köridőket mérjünk, hanem versenyszimuláció is legyen benne, amihez a Román Superbike Bajnokság idénynyitója tökéletesnek bizonyult, és Adrián győzelme külön öröm számunkra. Egy győzelem mindig jól jön, de több hónapos téli motorozásmentes időszak után talán az egyik legjobb érzés lehet, és ez a biztosíték arra, hogy minden jó irányba halad! Ünneplésre és pihenésre nincs idő, ugyanis hétfőn már a Pannoniaring aszfaltcsíkját kell koptatni, ott viszont Kurucz Feri is becsatlakozik tesztprogramba” – árulta el Biel Richárd.