A Tomracing Motorsport is pályán a Nagy Futamon!
ápr201730

Ha Nagy Futam, akkor Tomracing Motorsport. A csapat utánpótlás motorversenyzői lehetőséget kaptak, hogy megmutassák magukat közép Európa legnagyobb benzingőzős eseményén. A fiatal tehetségek az egyedülálló városi fesztiválon óriási nevekkel gurulhatnak majd egy pályán, és több százezres tömeggel együtt köszönthetik a munka ünnepét az idén ötödjére megrendezett show-n!

Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, Gerhard Berger és Timo Glock, vagy éppen Michelisz Norbert és Baumgartner Zsolt – a sor még koránt sem teljes, ám jó hír, hogy a Tomracing Motorsport Team versenyzői is szerepelnek a május 1.-jén tartandó majális vendéglistáján!

Az elmúlt öt esztendőből négyszer is képviseltette magát a Miklósy Tamás-Biel Richárd által vezetett alakulat. Természetesen az ifjú pilóták már nagyon várják a bemutatót, akik idén a Tomracing utánpótlás motorversenyzői közül kerülnek ki. A csapattulajdonos-koordinátor Biel Richárd mondta el a parádéval kapcsolatos érzéseit:

sb

„Sajnos ebben az esztendőben nem boríthatjuk füstbe a belvárost, hiszen az előző évektől eltérően most nem lesznek velünk driftereink, Kerényi Ádám és Radák „Radír” János, de Kohári Zoltán drag versenyzőnk sem kapott zöld lámpát. Azonban nagyon örülünk a lehetőségnek, hiszen a sportszerető közönség, és minőségi mezőny előtt több hazai csapattal együtt, egy fantasztikus rendezvényen promotálhatjuk a magyar gyorsasági motorsportot!

gs

Csapatunkból ezúttal Babonics Márk, Surányi Balázs és Görbe Soma motorosok lesznek jelen a kétkerekűek felvonulásán, amely május 1.-jén, délelőtt 10h-kor veszi kezdetét. Természetesen találkozni is lehet majd a bemutatózó versenyzőinkkel, ezen a hétfői napon a Bajcsy Zsilinszky út 13 szám előtt szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!”